|
|
|
2007-07-29 11:43:09, vasárnap
|
| |
| |
|
|
| |
A NEMZETI KULTÚRA ÉS KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG
1./ A mai irodalom és a nemzeti kultúra: Valószínű a nemzeti kultúra és kulturális örökség felkutatásának szándéka vezérelte a Magyar Írószövetség lapját, a Magyar Naplót, amikor meghirdette 1998-ban "A magyarság önképe az ezredfordulón" című szociológiai pályázatát. A díjazás feltételeit többször megváltoztatva, 1998. december 5-én, a Gellért Szállóban - nagy-nagy titoktartással, a média teljes távoltartásával - került sor.
Rossz érzéssel mentem haza, pedig akkor még nem sejtettem, hogy apám hét nap múlva meg fog halni és az az összeg, amit egy középdíjként átvehettem, még egy jobb minőségű koporsóra sem lesz elég! Rossz érzésem otthon fokozódott, mert éppen aznap, 50 percet kapott Hankiss Elemér a "köz"televízióban arra, hogy a magyarságnak elmagyarázza, hogyan tovább, hogyan találjuk ki Magyarországot!
Úgy tanultam, hogy jó problémamegoldó készséggel lehet jó életstratégiát kialakítani. Előtte azonban a problémát (ami valójában a rendszerváltoztatás miatt kialakult társadalmi krízist jelenti) meg kell fogalmazni, vele kapcsolatban minden lelhető információt be kell gyűjteni, azután lehet: elemezni, majd az elemzés megállapításait fölhasználva lehet "jövőképet", "akcióprogramot", "életstratégiát" fogalmazni; "project"et készíteni. (Sajnálom a project kifejezés leírását, de a fölsőfokú oktatási intézményekben így oktatják és így is kérik számon a vizsgákon.)
Ilyen elgondolással írtam meg háromdimenziós tudósításomat Magyarországról és küldtem el a pályázatra, majd novelláimat, esszéimet...
Mit is jelent ez a három-dimenzió?
Az első dimenzióban tipizáltam egy "figurát", főhőst és elneveztem Bízó Katalinnak, majd az elmúlt 50 év társadalmi jelenségeinek, történéseinek részesévé, (elszenvedőjévé) tettem - a leírás technikáját alkalmazva. A második dimenzióban, minden jelenség, történet, esettanulmány után leírtam az azzal kapcsolatos legszemélyesebb gondolataimat, prognosztizálva a jelenség várható (majd többnyire be is következő) társadalmi hatásait, következményeit. A harmadik dimenziót a "Hivatkozások, meghatározások" című fejezet jelenti, ahol az előzőleg beszámozott (szociológiai, politológiai, pedagógiai, andragógiai, néprajzi...) szakszavakat, szövegeket szembesítem az adott időszak, korszak legitimizált publikációival - összevetve a valóságban történtekkel.
Tudom, hogy szokatlan ez a szociográfiai stílus, de azt hittem, hogy ha az én "hősöm" soha nem volt és lett elég hülye ahhoz, hogy (némi kapálódzás után) megadón összeroppanjon - elnyomva egészséges életösztönét, drogokkal kábítva intellektualitását, és "divatos-publikus" módon kinyírva magát - a mindenkori hatalom, diktatúra nyomása alatt, akkor fáklyaként világítva fog a magyar irodalomban megjelenni! Őszintén hittem, hogy másoknak is meg kell mutatni problémamegoldó képességét, a széllel szemben is sikert kovácsoló, a semmiből is igazi, mai családot alkotó erejét! Tévedtem, mert a díjkiosztón közölték velünk, a díjazottakkal, hogy a Magyar Napló fönntartja az első közlés jogát. Teltek, múltak a hónapok és vettem a Magyar Naplót (jobban illene hozzá az Európai Napló elnevezés), hátha benne lesz végre az én "hősöm" is! De nem és nem!
Még mindig erőltetik, "nyomatják" a dekadens életérzést sugalló, sehova sem vezető, a nagy nihilről "szóló" abszurd, l'art pour l'art "irodalmi maszturbációkat". Az a szomorú, hogy ezzel un divatot csinálnak az "aki erre nem vevő az nem menő" értelmezésnek, életérzésnek, ízléstelen-ízlésnek. "Csak semmi tartalom, történet, cselekmény, vagy ha igen, akkor lehetőleg férfi a férfival, nő a nővel és "semmi gyerek, meg "család"! Mint az 1988-89-es tanévben, a budai tanítóképzőben agyonfetisizált S. Beckett: "Első szerelmem" címen megjelent, és sokszorosított, abszurdnak és irodalminak mondott, a nyugati fogyasztói társadalom mindent kipróbált és mindenbe beleunt anti-hőse mondta a "mű"ben.
Ugyanis a hazaszeretet, anyaság és az ehhez hasonló témákról manapság az irodalmi órákon, a "közszolgálatú"rádió- televízió irodalmi műsorában is csak ironikusan, nevetségessé degradált adaptációkkal, "szittya szószátyár" módon divatos írni, szólni.
Pedig nem csak kiábrándult felnőttek élnek itt közöttünk, hanem gyermekek is. Köztudott, hogy: "az újszülöttnek minden vicc új", ezért nincs erkölcsi alapunk eleve elvenni tőlük az élet szépségének felfedezésének még a lehetőségét is az előbb leírt módon.
Ez a világvége hangulat (ami az ezredvégével felerősödött) ismerős. Madách: Ember tragédiájának Ádámja is - már mindent kipróbált és mindenben csalódott hősként - öngyilkossággal akart véget vetni földi pályafutásának, amikor Éva felhívta a figyelmét arra a tényre, hogy gyermeket vár... Ádám tudta mi a kötelessége, nem úgy, mint a Beckett-i "hős"!
A múltkor hallottam egy filozófus "ezredvégi eszmefuttatását": "ideológiai válságban van az emberiség, már mindent kipróbált..."
Erre én - írásaimmal is - azt mondom, hogy ez nincs így, mert még az utódokról való gondoskodás problematikáját nem tudta megoldani. Lehet, hogy ez lesz a veszte? Ideje lenne körülnézni - okulásul - egy kicsit az élővilágban, hogy rájöjjünk arra: azok a fajok a legéletképesebbek, amelyek a legpraktikusabb módon oldották meg az utódgondozást... Elrettentő példaként, tanulságul meg lehetne nézni az Érintés hatalma című film - anyjuktól, társaiktól különböző módon és fokozatokban elkülönített - kísérleti majmait és alanyait! "Akár a katonai, vagy politikai diktatúrák militarizmusában-technokratizmusában felnőtt...(2.old.!)
2./ Ember és természet: Tudatosítani kellene azt is, hogy az ember az élővilág része és, mint ilyennek létfeltétele azzal harmóniában együtt élni. A számítástechnika felhasználói elterjedésével fennáll annak veszélye, hogy a felnövekvő nemzedék csak a virtuális világot fogja ismerni, ezzel eltávolodik, elidegenedik az élővilágtól, az élő környezetétől. Nem fogja ismerni és amit nem ismer, azzal nem tud harmóniában együtt élni...
A fogyasztói társadalmak rengeteg hulladékot, szemetet "termelnek" és hagynak utódaikra. Meg kellene végre tanulni a szelektív hulladékgyűjtést, az anyagok takarékosabb felhasználását, a jó gazda szemléletet szűkebb és tágabb környezetben...
3./ Ember és a művészet: Köztudott, hogy az emberi munka, teljesítmény együtt jár egyfajta feszültséggel, amit oldani kell valahogy. A természeti népeknél nem véletlen, hogy a nagyobb vadászatok után valóságos népünnepélyt rendeztek... Nálunk évtizedekig a kocsma volt az egyetlen hely, ahova betérhettek műszak után a férfiak egy-egy pohár italra és jóízű, feszültségoldó kvaterkázásra. Azonban kialakult a "mindenki fizet egy kört" szokása, így hamarosan az is holtrészeg lett, aki nem is akarta.
50 év alatt nagyon messze kerültünk attól, hogy kisgyermekek apjuktól, anyjuktól, nagyszüleiktől "körtemuzsikát", fűzfa- és nádsípot kaptak és szép, régi énekeket tanulhattak.
A nagyobb városokban és a fővárosban még énekelni is elfelejtettek az emberek. Bartók és Kodály gyűjtötte népdalokkal teleírt tankönyvekből sem tanultunk meg énekelni. Miért? A "magyar szorongás", kettős tudat, a "hangya"diktatúra, a beat-korszak divatja, a lelkiélet hiánya okozta?
A "foglalkozássá" lefokozott művészi tevékenység, az alkotással együtt járó kötetlen munkaidő- életforma ellenszenves volt a hatalomnak. Évtizedekig csak az számított munkának, amit a "társadalmi tulajdon"ú gyárakban más adott az embereknek. Gyanús volt és még ma is gyanús az, aki magától tudja, hogy mi a dolga a világban. Az "Istentől áldott tehetség" létezését tagadták... Abnormitásnak, devianciának minősült minden, gyáron kívüli kreativitás, alkotás. Nem csoda hát, ha minden művésznek - hogy ne lehessen a "közveszélyes munkakerülő" bélyeget rásütni - volt egy gyári munkája, majd az esetleges "szabadidejében" alkotott.
A képzőművészek, festők szobrászok esetében ez olyan költséges tevékenység volt, hogy mire egy festő megkereste a festékre, vászonra valót, addigra eltelt a fél élete és az önmagából kifestetlen képek sokaságától megzavarodott, vagy infarktust kapott, vagy öngyilkos lett.
A színész, aki nem beszélhette ki magából a belészorult szerep-nagyságokat; az író, aki csak az íróasztalnak és csakis éjszaka írhatott; a muzsikus, aki csak lopva komponálhatott és gyakorolhatott, mert a lakótelepi "öröklakás"nak nevezett betondobozban zavarta lakótársai "nyugalmát" csoda, hogy a vonat elé vetette magát, fölvágta az ereit, leugrott az emeletről, halálra itta magát...???
Évtizedekkel ezelőtt az iskolákban azért szűnt meg a művészetek oktatása, mert "ez a kicsi ország úgysem tud annyi művészt eltartani"! Vagyis azt hitték, hogy a futószalag mellett dolgozó modern rabszolga (a beszélő szerszám nem beszélő változata) úgysem igényli a feszültségoldó muzsikálás, vagy műélvező zenehallgatás; egy-egy festmény színeinek, hangulatának varázsát; egy-egy szobor formájának ívelését; egy-egy történet művészi üzenetét, tanulságát, egy-egy vers ritmusát, dallamát, jelentését úgy sem képes értékelni, gyönyörködve élvezni. Az ugyanis az ügyeletes, államilag legitimizált zsűri-tagoknak volt a fenntartott, fizetett "foglalkozása".
Csoda, ha a rendszerváltozáskor készpénzzel rendelkezők nem tartották el, nem tartják el művészeinket? Mióta a kontraszelektív állam is kivonult a művészek alól, végképp szétszéledtek a világban. Fájó, hogy csak ott lehetnek sikeresek. Mi hiányzik belőlünk, ami máshol még létezik az emberekben?
Kellene egy un magyar lelki alkat- jelleg-, vagyis szenzibilitás vizsgálatot is készíteni, mert meg kellene tudni, hogy milyen mértékben és visszafordíthatatlanul kihalt-e az emberekből az empatikus érzékenység, a szenzitivitás?
A már előzőekben idézett Makkai Sándor életútját tanulmányozva meghatott az a rész, amelyikben arról számol be, hogy belebetegedett a Trianon utáni román politika durvaságaiba, igazságtalanságaiba, a törvénytelenségbe, az emberhez méltatlan, megalázó zaklatásokba. Leírta, hogy gyógykezelés céljából Magyarországra utazott. Itt csodálatos érzés töltötte el az állandó magyar szó hallása, az a tény, hogy bátran-büszkén fölvállalhatta magyarságát, a hit- a művészet- és a nemzetnevelés szolgálatát.
Ugyanilyen örömről számolnak be az Erdélyből mostanában áttelepültek. Összeszoruló torokkal gondolok arra, hogy milyen jó nekik, mert nem a "saját vérétől", fajtájától kellett elszenvednie a diktatúra összes megalázását, méltánytalanságát!
Milyen jó nekik, hogy a "tudatlanok" ártatlanságával élhetik közöttünk életüket, miközben mi, az elmúlt 50 év szemtanúi bizony nagyon kellemetlenek vagyunk puszta létünkkel!
Hát még milyen kellemetlenek lehetnek azok, akik - mint kéretlen krónikások - még meg is írták mindezt! Most már értem a "Magyarság önképe az ezredfordulón" című pályázat agyonhallgatását... Értem, de elfogadni nem tudom és nem is akarom!
Még szeretnék írni a politikusi törvényalkotó felelősségről, kulturáltságának, tisztességének szükségszerűségéről...
Szólni szeretnék a kötelező kollektivizálás és proletarizálás áldozatairól. Azokról, akik kimaradtak mindenféle kárpótlásból. Azokról, akik, mint apám is, kettős tudattal élték le életüket, neveltek gyerekeket és elvitték életük történetét a sírba. Itt hagyva utódaikat a teljes bizonytalanságban, leöntve még mindig mindent sok-sok hazugsággal, nem hagyva maguk után mást, mint a szegénységüket és betegségüket demonstráló "relikviákat".
A két világháború közötti időszak történelmi és magánéleti igazságai lassan előkerülnek a régi fotókról, családi imakönyvekből, keresztlevelekből, hagyatéki végzésekből, kisajátításokból, különböző tartalmú önéletrajzokból, magánlevelekből. Azonban a kép még mindig nem áll össze. Minden tele van ellentmondással. És nincs kit kérdezni, mert még mindig mindenki hazudik, hazudik, hazudik!
Hazudnak a hivatalokban, "rokoni" és "baráti" társaságban. Hazudnak a hazugság legalattomosabb fajtájával: az ELHALLGATÁSSAL!
Mikor kezdi már el végre valaki az igazmondást? Nem bűn agyonhallgatni nemzeti történelmünk évfordulóit?
Csak azt a professzori kijelentést tudnám feledni:
"Majd teszünk róla, hogy ezek az évfordulók ne legyenek túllihegve, agyonmagyarkodva!"
BMI |
|
| |
|
0 komment
, kategória: Általános |
|
|
|
Címkék: kisajátításokból, számítástechnika, militarizmusában, agyonhallgatását, hulladékgyűjtést, kulturáltságának, agyonmagyarkodva, kollektivizálás, legszemélyesebb, ellentmondással, megállapításait, távoltartásával, problémamegoldó, következményeit, ártatlanságával, magánlevelekből, önéletrajzokból, magyarországról, prognosztizálva, öngyilkossággal, agyonfetisizált, maszturbációkat, eszmefuttatását, legalattomosabb, legpraktikusabb, problematikáját, kontraszelektív, életstratégiát, sokszorosított, feszültségoldó, felhasználását, magyarországot, tanítóképzőben, tisztességének, proletarizálás, felfedezésének, nemzeti kultúra, magyarság önképe, díjazás feltételeit, média teljes, középdíjként átvehettem, jobb minőségű, magyarságnak elmagyarázza, elemzés megállapításait, project kifejezés, fölsőfokú oktatási, első dimenzióban, leírás technikáját, második dimenzióban, azzal kapcsolatos, jelenség várható, harmadik dimenziót, NEMZETI KULTÚRA ÉS KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG, Magyar Írószövetség, Magyar Naplót, Gellért Szállóban, Hankiss Elemér, Bízó Katalinnak, Magyar Napló, Európai Napló, Makkai Sándor,
|
|
|
|
|
|
| nemzeti kultúra, magyarság önképe, díjazás feltételeit, média teljes, középdíjként átvehettem, jobb minőségű, magyarságnak elmagyarázza, elemzés megállapításait, project kifejezés, fölsőfokú oktatási, első dimenzióban, leírás technikáját, második dimenzióban, azzal kapcsolatos, jelenség várható, harmadik dimenziót, előzőleg beszámozott, adott időszak, valóságban történtekkel, szociográfiai stílus, mindenkori hatalom, magyar irodalomban, széllel szemben, díjkiosztón közölték, első közlés, dekadens életérzést, nagy nihilről, 1988-89-es tanévben, budai tanítóképzőben, nyugati fogyasztói, ehhez hasonló, irodalmi órákon, újszülöttnek minden, élet szépségének, előbb leírt, világvége hangulat, ezredvégével felerősödött, figyelmét arra, múltkor hallottam, utódokról való, legpraktikusabb módon, élővilág része, számítástechnika felhasználói, felnövekvő nemzedék, virtuális világot, fogyasztói társadalmak, szelektív hulladékgyűjtést, anyagok takarékosabb, emberi munka, természeti népeknél, nagyobb vadászatok, kocsma volt, egyetlen hely, férfiak egy-egy, nagyobb városokban, beat-korszak divatja, lelkiélet hiánya, alkotással együtt, számított munkának, gyári munkája, festő megkereste, önmagából kifestetlen, iskolákban azért, művészetek oktatása, kicsi ország, futószalag mellett, beszélő szerszám, feszültségoldó muzsikálás, kontraszelektív állam, művészek alól, empatikus érzékenység, emberhez méltatlan, állandó magyar, nemzetnevelés szolgálatát, diktatúra összes, politikusi törvényalkotó, kötelező kollektivizálás, teljes bizonytalanságban, régi fotókról, hazugság legalattomosabb, professzori kijelentést, kisajátításokból, számítástechnika, militarizmusában, agyonhallgatását, hulladékgyűjtést, kulturáltságának, agyonmagyarkodva, kollektivizálás, legszemélyesebb, ellentmondással, megállapításait, távoltartásával, problémamegoldó, következményeit, ártatlanságával, magánlevelekből, önéletrajzokból, magyarországról, prognosztizálva, , ,
|
|
|
|
|
2024. április
| | Hét | Ked | Sze | Csü | Pén | Szo | Vas | |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | |
| 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | |
| 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | |
| 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 | |
| 29 | 30 | |
| |
|
|
| ma: |
0 db bejegyzés |
| e hónap: |
0 db bejegyzés |
| e év: |
0 db bejegyzés |
| Összes: |
7719 db bejegyzés |
|
|
|
| |
- Ma: 927
- e Hét: 6435
- e Hónap: 15039
- e Év: 50980
|
|
|
Offline
